jareki internáló tábor: a délszláv (titoista) kommunisták 1944 őszén szervezett (első), leghírhedtebb internáló és megsemmisítő tábora. - Újvidéktől (Bács-Bodrog vm.) ÉK-re, kb. 8 km-re Jarek (Jármos, 1904: Tiszaistvánfalva, 1920: Bački Jarek) határában építette a Tito-partizánok rendfenntartó, kémelhárító és kivégző osztaga, az OZNA (Odelenja Zaštite Naroda - Népvédelmi Osztály), a későbbi titkosrendőrség őse. A ~ba 1944. X. végétől több ezer délvidéki m. és ném. lakost, ffit és nőt hurcoltak. A még tartó II. vh. idején kb. 10-12 hasonló célú, kisebb befogadó képességű tábort létesítettek a Bácskában és a Bánátban - általában a volt →dobrovoljác falvak mellett -, melyeket az embertelen bánásmód mellett a folymatos éheztetés, az orvosi ellátás hiánya, az időjárási viszontagságoknak való teljes kiszolgáltatottság jellemzett. A túlélők becslései szerint a ~ba hurcoltak kb. fele még a táborban meghalt. 1945 tavaszától a környékbeli szerb gazdák napszámosokat igényelhettek a táborból, akik teljes kiszolgáltatottságban, gyakorlatilag rabszolgamunkát végeztek (hasonlóan az 1945/46: Cseho-ba hurcolt kb. 45-50 ezer magyarhoz). A ~ban az elmenekülni már nem tudó v. nem akaró délvidéki ném. lakosság kb. felét pusztították el. A délvidéki magyarság egyh. személyiségei feltűnően nagy számban kerültek a ~ba. Dom.L.

Szigethy György: Szemtanúja voltam Tito délvidéki vérengzéseinek. Cleveland, Oh., 1956. - Pólen Béla: „S veletek vagyok mindennap a világ végéig.„ Ötévi száműzetésem tört. Bécs, 1991. - Ötvenezer magyar vértanú. Tudósítás a jugoszláviai m. holocaustról 1944-1992. Bp., 1992. - Hetényi Varga 1994.